Mint ezer más, gondolat,Ez is megérett mostanra,
Sziklák szirtjén szeretve,
Az út szélén maradva.
Szám régen bevarrva,
Állva egyedül,
ott fennt,
Anyaszült meztelenül.
Lakhelyem hiába szeretők ágya,
Ha lélegezetem
lesz egyszer,
Mindannyiuk vágya.
Páratlanul, s párban
az idővel.
Amely lefelé húz szüntelen,
S csak engem bánt
mindaz, ami mégis lételem
Személyes szférám, éterem.
Lombikban fogant vonzalmak,
Nyers testidég, harapás,
Amit nektek adagolok titokban,
csak önmegtagadás, semmi más.
Legendás, ősi tánc
és méreg a szomjoltóm,
A tűzben élve és általa
Az egységet én bontom.
De én alkotok újat
és újabbat folyton.
Ölnék, de inkább orcám
másik felét tartom,
Zavaros a folyó,
S valaki már vár a túlparton.
S ahogy fogy a bor,
Fogy minden, ami mulandó,
Szivárgok beléd,
Odaadok mindent, ami
odaadható.
