Poem for Myself

You all should understand
That I enjoy my madness
Because its not a burden for me,
I am not helpless
I don't want help
I want to feel it!
There's nothing I can't
deal with,
I'm not crying for the next hit,
I'm crying for inspiration
There's no need for apathy,
We're in need for creation
I don't want anyone
to crave for
What I make,
Or more important:
How I make
You feel.
Or how I make you laugh,
cry, or kneel
Before me.
I don't want to feel okay,
I just want to be as I am
and always have been.
A huge mess, a lost soul
a dirty one, no clean
and organized,
Locked into the prison of sanity.
I want to be , LIKE to be mad,
Flying away from gravity
And soak in every feeling
and moment of madness.
Open myself, read me while
I'm running around headless
like a tortured bird
with songs in its beak
no-one ever heard.
I'm ready to show you
my songs
of misery and joy mixed up,
breaking out from my
poisoned lungs-
So loud, everyone should
cover their ears
Not to go mad with me.
I sang about dreams
And fears,
Drowning in the lake
of my own emotions.
Dying happily
for the Muses sake,
And for your entertainment
on this stage.
Don't heal me, its not worth it,
The payment is not enough
to buy a new life.
When the time comes,
I will pick up the knife
and I will kill the madness,
If its no longer use for me.
Until then, well we will see
what happens,
How much I will deliver
to you: My Dear Auditorium,
How I make you cry, laugh and shiver
When I leave this
Beloved Podium

Absinthe and Cocaine

     I had a lover, who was walking among us, but never chose neither the Light nor the Darkness. We never chose any of them. We were living with all of the kindness and the cruelness of love, feeding on smiles and tears. We didn’t fear God, and never believed in the Devil. We have been strange creatures: holding, embracing each other. 
And he kept me on Fire, although he was colder than Ice.
And we touched the Heavens and the smoky grounds of Hell, and the passion was ours.
Although, he was dying and prepared to be reborn all over again, and he took me with him and gave me sweet and bitter tastes, to enjoy the difference, to enjoy the taste of being human...
 
We have been hiding in the shades sometimes, and biting bits of flesh out of each other, and then we danced through the sweetness of daylight, kissing lips and sweaty necks. I loved his loud laughs and when he sang thinking he was alone.
He was the Tempest, trembling on my eyelashes, while my thick blood was melting under his body heat.
 
Lick me SERPENT, with your rough, poisonous tongue; hurt me, I want to feel alive! Taste me, my raw, living meat; let me be yours until the end of the days! And stroke me with soft hands, and promise Love to me, and I`ll believe your words.
 
You`re walking Earth without light behind your eyes but with kindness in your moves, and you`re flying Darling, your wings are black, but royal. And sorcery is what is keeping you up. But the clouds above you are purple and red and pink, and the colours are giggling in my ears. Because I hear them Darling, your claws are holding me, and I`m as weightless as you are, flying with me.
 
We were never seeking Peace, just dirty passion in all of the Starving moments. And we bought temporary, tiny pieces of sinful souls from suspicious, old men standing at the corners of dark streets and lanes. But Peace found us anyway, and we never bothered with it. Peace has been there and War has been there, as long we needed sides.
 
All those drowsy eternities, days melted with nights, and your eyes were green in the mornings, as we pulled the curtains apart, and sunlight blinded us.
You never slept My Love and never been awake. You`re walking through nightmares, with your eyes wide open, and your eyelids will be rotten soon. But never mind, I`ll love you with all my passion and lust, and I`ll feed you with unforgettable views, I`ll bring the NIRVANA for you, Narcotic Dreams, and cuddle you `till you having me in your arms.
 
We are hunted and haunted, trying to survive, showing our sharp teeth just to feel the Drugs tomorrow.
Our bed is made of steel, and no one can fall in it like we do, pretending that it’s soft and silky, and clean. We know, that is full of stains of pure Love, ashes, and cold, cold blood. We know we have the long forgotten treasure of Gods and Goddesses, whom had their Souls written on it.

Until I scream

                  All that lovely darkness around him, the smell of the smoky room, mixed with his own, unique fragrance. Its like a buzz, like a big buzz before sleep or death.
                  Freaky disorder. Like stepping into my own nightmare, more likely when my own nightmare is entering deep inside me and keep pushing. Until I scream.

                  Love with him its pretty much like possession. I feel like a bit dying each time. His kisses are itchy, like morphine.

Szertartások

       Gyere, haljunk meg együtt. Rajzoljunk magunknak színes koporsót, és szórjunk rá hervadt akácot meg feketecsokoládét. Aztán rendezzük meg a temetést. Kiviszem a hátamon a hegyre a te koporsód is, csak hozz embereket. Hozz el mindenkit, akivel találkozol! A vándort, a táncost, a költőt is hozd el, hogy majd együtt forogjunk és bogzodjon össze a hajunk. Hogy csókolózzak mindenkivel, és te is. Csókoljak meg mindenkit még egyszer, hogy el ne feledjem milyen különbözőek az ajkak... Hozz nekem meztelen óriásokat, és kérlek, tégy be egy órát is a zsebembe. Tudod, olyan igazit, ami nem is időt mér, hanem életeket. 
Gyere, haljunk meg együtt, írj szavakat nekem, hogy kihulljanak a fogaim közül, ha menni kell majd. Adok majd neked fényes, szép cipőt, ami nem kopog az aszfalton, és azt vedd fel. Én piros ruhában leszek, és énekelni fogok egy ősrégi dalt neked, és mindenkinek, aki meg tudja hallgatni. 
Gyere, menjünk együtt. Sétáljunk a temetőmben, megmutatom mi, hol nyugszik. És megmutatom hol leszel te, látod? Ott, a nagy fánál, amiről soha nem hullanak a levelek. Ami csak nő és nő és nő, sosem áll meg tudod? Én pedig itt leszek, pont itt, ahol néha megmozdulnak a kövek. És színesek szoktak lenni, csak most nem úgy süt a nap. 
Gyere, haljunk meg együtt, olvassuk el minden szép lélek búcsúlevelét, és nevessünk velük. Aztán nagy tüzet rakunk, és te táncolni fogsz körülötte, majd átfogom a vállad és együtt integetünk a madaraknak. Mezítláb leszünk akkor, és a föld is forogni fog még akkor. Hagyjuk, hogy a felhők a szánkba olvadjanak, és kergetni fogom az árnyékod délután. 
Gyere, haljunk meg együtt, mert másképp nem lehet. Dobbanjunk egyszerre a félelemmel, mert nem is félünk. Hallgassuk a csendet, mert belőlünk elfogyott.

Mókuskerék

 Rengetegen voltak. Nagyon sok, kis emberke, hatalmas tömegek, hullámzó emberörvények... Szaladtak. Mindegyik rohant a kis lábaival, szaladtak az Érzés irányába. Tudták, egyszerűen valami megsúgta nekik, hogy hova, merre és ők oda tartottak. Arra a helyre, amerre a bennső sugallat vonzotta őket. Megállás nélkül, éjjel-nappal, mindig és mindenkor szaladtak, kitartóan. Különféle emberek voltak. Kicsik, nagyok, hosszúak, vékonyak, kerekek, színesek, és fehér-fekték. Voltak szomorúak, vidámak, gyorsabbak, lassabbak... Voltak, akik néha eltűntek, voltak akik beszéltek, és akik hallgattak. Egyszóval mindegyik más volt, de szép és jó a maga módján.
 Akkor pedig, egyre erősödött bennük az érzés, közeledtek... Egyre közelebb és közelebb értek a megígért paradicsomhoz. És akkor egyszer csak megtorpantak. Mind megálltak, egyszerre, és csak néztek, néztek körbe, és tudták! Megjöttünk...
 És akkor csak csodálkozni tudtak... És csodálni mindent, ami ott van. Mindent, ami körülveszi őket, tetszett a látvány és az érzés...
Aztán egyszerre csak baj történt. Mindenki rosszul érezte magát, mert próbálkoztak berendezkedni, és nem sikerült. Egyszerűen ez a hely elutasította őket. Már nem volt szép, már nem volt jó, kicsit kényelmetlen kezdett lenni. De már mindannyian nagyon elfáradtak, és nem tudtak tovább menni... Az emberkék csalódottak voltak, és önmarcangolásba kezdtek... Kételkedni kezdtek önmagukban, és nem tudták kezelni a helyzet.
 Hát így történt, hogy mind meghaltak. Mindannyian... Volt, akiknek elvágták a torkát, volt, aki öngyilkos lett, és olyan is volt, aki belebetegedett az agóniába. Mind halottak voltak. Egy túlélő sem mardt, egy lélegzet sem a levegőben, egy pillantás sem az égen, semmi.
Csak hullák hevertek mindenhol, üres, bomló anyag szerteszét.
És a hely lassan magába szívta a holttesteket...

Odaát

bokámat simogató
lágy, csillogó felhő
álmomban szerelmet,
hűséget valló,
tágas térben
forgó sellő,
hullámzó arcod,
ajkad csókra álló,
barackos színe,

íze kékre váltó,
édes sodrások,
önmagad s az idő
is változo siklások,
sodró vizek, s partok,
ezerszínű égen
piros látomások,
fények, emlékarcok.

Sámán

Pedig ízlelted fáraók savanyú aranyát,
Álmaid szép zászlaját hitetlenre festették,
S amíg a színek árnyalata elborít,
A szádból az ópiumot kilehelték

Pupillád peremén állok,
Olvadok hozzád a mélybe,
Én leszek a halántékodon dagadó ér.

Mindaz, ami zsongva ébred benned,
A kábszered,
Az öledbe ömlő kéj.