Mint sárga
emlékszilánk,
Mely kinőtte fényét,
Forró
homokszemek között,
Árnyékká szakadna
szét.
Reszket és kihűl
Az a látomás,
És mégis hallgat
bennem,
Az átok és az áldás.
Kipirult arcokban
Égett némi szégyen,
Egyenes vonalon,
És csorba útszegélyen.
Ahol botlik a határ,
Dalt és harcot enged,
Kéklő igét hasít,
Szabad vándort
kerget.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése