Síkideg III.

-Tudod, amikor elkap az az érzés, hogy teljesen a két part között evickélsz. Amikor tudod, hogy nem jó, vagy éppen, hogy az és mégis kell vagy éppen nem. Mint egy csecsemő, aki már szorul az anyaméhben, már feszít odabent, és ki kell jönni. Viszont a fények, a száraz, nehéz levegő szinte visszatol a biztonságos melegbe, és mégis, mégis ki kell jönni erre a rohadék, romlott világba. A döntés meg csak forog, megállíthatatlanul. Az állapot megmarad, és fojtogat, ráncigál ide-oda, mint egy elcseszett mágnes. De a döntő tanácstalanság, ami viszi az aranyérmet talán éppen a lét fogalma, amely gyakorlatilag csak a döntésképtelenségnél ragad le. Egy faszán tönkrebaszott társadalom, amely bepasszíroz önmagába, felemészt és sorozatgyárt. Mint egy gránátalma vérszínű belseje, apró, magszerű gyümölcsökkel, bezár a nyugodt kerekségbe. De elrohad.Kurvára elrohad, és az ép szemek nem tudnak kitörni a többi agyhalott közül, menekvés nincsen. Édes a romlott gyümölcs, mint ahogy édes a halál is... Édes, mert nem kell többet fotoszintetizálni, harcolni azért, hogy dagadjunk. Az ép szem meg mit csinál? Rohad. Ráeszmél, hogy rohad. Pánikba esik, és épülni kezd, legószerűen újraépíti önmagát, sejteket és molekulákat transzportál, konstruktív életformát hoz létre, és íme, élő halottá válik a normál halottak között. De van, és már nem rohad. De az ráeszmél, hogy baszod! : Mit csinálok én itt egyedül? Holttestek között, szétbaszott mentalitásokkal körülvéve? Nagyjából semmit. Vagy fejlődik tovább, hogy a szerencsétlen, aki majd kettévágja azt a penészes gyümölcsöt, találjon egy ép szemet, és lakjon jól vele, vagy beletörődik és aszalódik tovább a többi hulla bűzében. Na de a védekezés már megvolt, be van oltva, úgyhogy a kényelmes elfogadásnak lőttek. Továbbfejlődni meg baromság egyerűen. És akkor mit csinál? Na mit? Hát kétségbeesetten keresi azt az életformát, ami hullák között kivitelezhető. Mérgezi magát, iszik és drogozik, na ugye, az elrohadt társadalom máris rózsaszínnek tűnik. Csak a sebezhetőség vágya baszakodik szerencsétlen flótással, mert ugye nem érez semmit a hullaszagtól. Visszafele nincsen út és a gránátalmapalánta minden kis porcikájában ott zsong az öngyilkosság. Zakatol, és kapargat, jóéjtpuszikat lehel a homlokára, megtanítja milyen az, ha fáj. Meghalni nem lehet, élni meg pláne nem. Nem engedik. Élni mások nem hagynak, mert ha Ők halottak ugyebár, te sem lélegezhetsz, nem érezheted a narancsvirág illatát, nem láthatod a színeket, nem ízlelhetsz, nem szerethetsz. Meghalni meg belülről nem hagynak. Mások szétcseszett lelkiismerete és a gyávaságod gátakat szabnak eléd, leeresztik a piroscsíkos sorompót. Akkor meg baszhatod. Baszhatod úgy, ahogy van, mert sem a fizika, sem a logika törvényei szart sem érnek nélküled. Mert egy ilyen mosogatórongy-szerű állapotban minden törvény a feje tetejére áll, megsemmisül, összeég és egyenlővé válik egy adag jó, darabos szarral. Törekedni nagy értelme nincsen így stagnálunk. Baszunk a hullákra, az alkotmányra, a seggfejekre és önmagunkra. Várni. Na azt lehet! Várni, hogy történjen valami, ami kibillent, már mindegy hova, melyik partra lyukadunk ki, csak lyukadjunk. Addig is, ebben a szexi élőhalott létben tesszük, amit tenni lehet. Lehetőleg elnyomunk mindent, aminek egyáltalán köze van a társadalomhoz, vagy akár a valósághoz. Csendesen és intelligensen elbújunk a koporsónkban, oszt már mindegy, hogy kirántanak belőle vagy elföldelnek.

Cigarettafüstből 2012.01.23. 19:16-55

            2 éve már, hogy szerelmes vagyok Kolozsvárba. Imádom, mert tele van nagyvárosi életszaggal. Éjszaka nyüzsögnek az emberek,  a szórakozóhelyekről zene szűrödik ki, megbizserget az izgalom, valahányszor a benti halgulatra gondolok.

A hétvégén ott voltam, van valaki, aki nagyon szeret engem és az Ő jóvoltából szoktam néha ellátogatni a „román New Yorkba”. Na meg a bennem üvöltöző vágytól, hogy újra a talpaim alatt érezzem a város széles utcáit.

Részegen és kábultam indultunk el, sötét volt, műfények mindenütt, izgalom és kéj terjengett a belvárosban. Szombat éjjel. A kocsma otthonos és kellemes volt, babzsákokon ültünk, sört ittunk.

Annak ellenére, hogy tudtam, aki melletem ül, halálosan és menthetetlenül szeret, kétségbeesetten kerestem egy arcot, egy hosszúhajú fiút, aki megfelel az ízlésemnek. Találtam, a szemközti asztalnál.

És elkezdődött a rituálé. Egy mocskos, emberi játék...nem,  inkább primitív még, állati, ösztönös, de modern keretekbe szorítva, innovatív kissé, de átlagos, észrevehetetlen mégis bevett szokás.

Rágyújtottam a cigarettára. Lazán az ajkaim közé helyeztem, a végét figyelve meggyújtottam, lassan kivettem a számból, úgy, hogy az alsó ajkam kissé hozzáragadjon, majd a helyére pattanjon vissza. Majd sandán a kiszemeltem felé pillantottam. Nagyot és mélyet szippantottam a cigarettából, majd lassan felfelé fújtam a füstöt, szintén laza oldalpillantással a fiúra néztem. Állkapocs magasságban a kezemben, a mutató és középső ujjaim között tartva a cigit, a térdeimre bámultam, közben a hüvelyk és gyűrűsujjam begyeit összeérintettem.

Még egyet szívtam a cigiből, utána a nyelvem hegyével megnyaltam a felső ajkam felét, majd elegánsan, lassú mozdulattal hamuztam, a pillantásomat a cigarettán tartva, majd előbb a szemem sarkából, majd teljes tekintetemből a fiúra néztem újra. Visszanézett, de el is fordította a fejét, majd egy fél másodperc múlva megint rám sandított. Ez az ellenőrző eljárás, mindkét nem testbeszédében.

Cigarettázás közben a számat nyitva hagytam, néha finoman megharapva az alsó ajkam szélét, mintha ideges lennék, tűnődnék valamin. A következő szippantás közben mélyen a szemébe néztem. Ez a trükk tele van szexuális töltettel, majd amikor ajkaimmal elengedtem a cigarettát, a lábfejemet bámultam, egy apró, alig látható mosoly kíséretében. Ez szégyenérzetre utal, afféle Pandora jelenség, azt fejezi ki, hogy a nő szereti a veszélyt, de meg kell harcolni érte, és minden férfi provokálható.

A füstöt mindig felfelé fújtam ki, lassan, a plafont bámulva. Nem néztem rá, ugyanis a pillantás ebből a szögből fölényt sugall , az alany lenézve, alulértékelve fogja érezni magát.

A hüvelyk, és a gyűrűsujj összeérintését néha megismételtem, és a szippantásoknál egy másodpercnyi időt kihagytam a tüdőre lélegzés elött, ez idő alatt a számat nyitva tartva, az orromat bámulva kiengedtem egy kevés füstöt , csak ezekután szívtam le a többit.

Amíg az ujjaim között tartottam a cigarettát, néha elrévedezett, álmodozó hatást keltve, szemöldökeimet kissé összeráncolva a semmibe bámultam, majd az asztalra és kortyoltam a sörömből. Ezután újra ajaknyalogatás és harapdálás, csacska mosoly, erős szemkontaktus, majd újra szégyenlős padlóbámulás.

Elértem amit akartam, a srác persze, hogy felfigyelt rám, bámult is kellőképpen. Észre sem vette, hogy  azt csinálja, amit én „mondok” neki. Aztán indulni készültek, felöltözött, végigsimított a nyakám, és a szemembe nézett. Mosolyogtam neki. Kelletlenül sóhajtott, és az ajtó felé indult. És most jön a csábítás győzelmének legfontosabb mozdulata:  „visszanéz vagy nem?”

És győztem. Visszanézett és mosolygott.

Szögletes Üveggolyó

Nagyon erős cuccot tolunk.

Úgy hívják levegő. Van benne nitrogén, oxigén, és egyéb nemesgázok. Fogyasztása szájon át történik: kilégzés-belégzés, kilégzés-belégzés. Amint elkezded tolni a levegőt, nagyon furcsa dolgokat hallucinálsz tőle, olyan mintha élnél ...