2 éve már, hogy szerelmes vagyok Kolozsvárba. Imádom, mert tele van nagyvárosi életszaggal. Éjszaka nyüzsögnek az emberek, a szórakozóhelyekről zene szűrödik ki, megbizserget az izgalom, valahányszor a benti halgulatra gondolok.
A hétvégén ott voltam, van valaki, aki nagyon szeret engem és az Ő jóvoltából szoktam néha ellátogatni a „román New Yorkba”. Na meg a bennem üvöltöző vágytól, hogy újra a talpaim alatt érezzem a város széles utcáit.
Részegen és kábultam indultunk el, sötét volt, műfények mindenütt, izgalom és kéj terjengett a belvárosban. Szombat éjjel. A kocsma otthonos és kellemes volt, babzsákokon ültünk, sört ittunk.
Annak ellenére, hogy tudtam, aki melletem ül, halálosan és menthetetlenül szeret, kétségbeesetten kerestem egy arcot, egy hosszúhajú fiút, aki megfelel az ízlésemnek. Találtam, a szemközti asztalnál.
És elkezdődött a rituálé. Egy mocskos, emberi játék...nem, inkább primitív még, állati, ösztönös, de modern keretekbe szorítva, innovatív kissé, de átlagos, észrevehetetlen mégis bevett szokás.
Rágyújtottam a cigarettára. Lazán az ajkaim közé helyeztem, a végét figyelve meggyújtottam, lassan kivettem a számból, úgy, hogy az alsó ajkam kissé hozzáragadjon, majd a helyére pattanjon vissza. Majd sandán a kiszemeltem felé pillantottam. Nagyot és mélyet szippantottam a cigarettából, majd lassan felfelé fújtam a füstöt, szintén laza oldalpillantással a fiúra néztem. Állkapocs magasságban a kezemben, a mutató és középső ujjaim között tartva a cigit, a térdeimre bámultam, közben a hüvelyk és gyűrűsujjam begyeit összeérintettem.
Még egyet szívtam a cigiből, utána a nyelvem hegyével megnyaltam a felső ajkam felét, majd elegánsan, lassú mozdulattal hamuztam, a pillantásomat a cigarettán tartva, majd előbb a szemem sarkából, majd teljes tekintetemből a fiúra néztem újra. Visszanézett, de el is fordította a fejét, majd egy fél másodperc múlva megint rám sandított. Ez az ellenőrző eljárás, mindkét nem testbeszédében.
A füstöt mindig felfelé fújtam ki, lassan, a plafont bámulva. Nem néztem rá, ugyanis a pillantás ebből a szögből fölényt sugall , az alany lenézve, alulértékelve fogja érezni magát.
A hüvelyk, és a gyűrűsujj összeérintését néha megismételtem, és a szippantásoknál egy másodpercnyi időt kihagytam a tüdőre lélegzés elött, ez idő alatt a számat nyitva tartva, az orromat bámulva kiengedtem egy kevés füstöt , csak ezekután szívtam le a többit.
Amíg az ujjaim között tartottam a cigarettát, néha elrévedezett, álmodozó hatást keltve, szemöldökeimet kissé összeráncolva a semmibe bámultam, majd az asztalra és kortyoltam a sörömből. Ezután újra ajaknyalogatás és harapdálás, csacska mosoly, erős szemkontaktus, majd újra szégyenlős padlóbámulás.
Elértem amit akartam, a srác persze, hogy felfigyelt rám, bámult is kellőképpen. Észre sem vette, hogy azt csinálja, amit én „mondok” neki. Aztán indulni készültek, felöltözött, végigsimított a nyakám, és a szemembe nézett. Mosolyogtam neki. Kelletlenül sóhajtott, és az ajtó felé indult. És most jön a csábítás győzelmének legfontosabb mozdulata: „visszanéz vagy nem?”
És győztem. Visszanézett és mosolygott.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése