Emlékek, álmok. Találkozások és Csók, szenvedélyes csók, az ám.
Felébredtem tudod?  Valahol, zavart világom egy poros sarkában, annyi idő után megmaradt. Megmaradt a pillanat materialitása. Megmaradt az ajkad nedvességének érintése.
Tudod, felébredtem... Vagy lehet, hogy még mindig alszom.

Hol? Hol tároljuk ezeket a nyomorult, emberi élményeket? Hol konzerváljuk őket örökkévalókká? Miért maradt a tudatban, miért bújik ki, még álmunkban is?
Nem vizuális volt. Az esemény nehéz emléke fonott át a párnák között. Az a néhány, felfoghatatlan pillanat valamiért, valahogyan újra megélte önmagát.
Tudod, nem szerettelek. Tudod, nem éltünk át semmit, amit mással még nem tapasztaltam. Mégis felébredtem. Tudod?
Volt valami mégis akkor. Talán az a csöppnyi kronológiadarab. Vagy a tér csapott be, és azért csattant a csók, hogy valahol újraszülethessen.
Pedig felébredtem... ÉRTED?!