Még mindig háttal

 Elnyelték a mocskos ablakok

a véletlent, a rossz időt

éa talán a füstös helyet,

Hol cigiző angyalok nyújtanak

Borral teli flakont,

Mint giccses aranykelyhet.

Az volt talán az ablak,

Ha kinéztél, a városi fény

úgy nem érdekelt,

De volt, maradhatott

drog és súlyos önkény.

Jobb volt nézni az útra,

Blokkok szürke képe

villant a retinádon,

Sárga lámpák fénye,

Csak szemmértékkel

ígért lábnyom.

De úgy adta a helyzet,

felsorolni a véletlent,

feledni szerelmet kellett.

A mocskon keresztül,

beömlött mégis a világ,

árnyékok rajtam,

bőrömön,

Hulló levél, ringó faág.

Te, (még mindig háttal)

rám voltál festve

a szembefény által.